Az előző bejegyzés folytatásaként, miszerint fogadd el, hogy gyermeked más, mint Te, hadd osszak meg Veled néhány gondolatot a kamaszkori változásokról, problémákról.
Azt mondják, kis gyerek, kis gond, nagy gyerek nagy gond.
Én azt mondom, attól függ, honnan nézed.
Szinte minden kamasz lázad a világ ellen, a szülők, tanárok ellen, a kötelezettségek ellen, és mindaz ellen, amit mások elvárnak Tőle. Szemtelen, olykor pofátlan, visszabeszél....És Te úgy érezheted, hogy szinte nem is ismered, hiszen nem ilyennek nevelted.
Természetes, életkori sajátosság.
Te angyal voltál tizenévesen? Nem hiszem. Akkor gyerekedtől miért várod el?
Téged megértettek a szüleid? Sose érezted azt, hogy az egész világ az ellenséged, a szüleid kordában akarnak tartani, és mindenki valami mást akar rád erőltetni, mint amit Te szeretnél?
Neked erre jó visszaemlékezni?
Csináld másképp, mint ahogy Veled tették!
Már kisiskolás korban egyre nagyobb szerepet kapnak a barátokhoz,
osztálytársakhoz fűződő kapcsolatok, lassan leválik a gyermek a
szüleiről, akiknek egyre kevesebb "rálátása" lesz a gyermek életére. Ez
nem azt jelenti, hogy a szülő nem tudja, hogy mi történik a gyerekkel,
de már nem feltétlenül számol be a napjának részleteiről. Az ovis még
elmeséli, hogy Pistike elvette a kisautóját, és ezért már nem a barátja, de 13-14 évesen nem fogja elmondani otthon, hogyha megalázták, kiközösítették, esetleg megverték. Kivéve, ha vagy Vele olyan bizalmi viszonyban, hogy megteszi. Persze a tanárokat szidja, hiszen Ők a hibásak a rossz jegyekért, beírásokért...Nem értik meg, nem szeretik Őt, pikkelnek rá.
A kamaszok nagyon érzékeny emberkék, saját esetlenségüket, önbizalom hiányukat vetítik ki a világra, igazából a lázadásuk nem ellened szól, hanem Neked! Ha másképp nem megy, hát így hívja fel a figyelmedet magára. Lehet, hogy testileg érettek, felnőttes kinézetük van, a lelkükben azonban még gyermekek, akik szeretetre, babusgatásra, dicséretre, elismerésre vágynak, arra, hogy megerősítsék Őket, hogy igenis értékes emberek.
Vegyük Őket emberszámba!
Figyeljünk oda rájuk, hiszen sérülékenyek, valahol már nem gyerekek, de még nem is felnőttek.
Ha felnőttként kezeljük Őket, lehet, hogy túl sokat várunk el tőlük, ha gyerekként, azt megalázónak érzik.Ha kötelessége otthon mosni, mosogatni, legyen joga, hogy a haverokkal elmehessen bulizni. Ne mondjuk, ne éreztessük Vele a kötelességének számonkérésekor, hogy már nagy, ugyanakkor ne mondjuk, ne éreztessük Vele, ha nem engedünk meg valamit, hogy ahhoz még kicsi.
Ha elmegy egy buliba, és kicsi korától kezdve megengedő, megértő, és odafigyelő nevelésben volt része, kisebb az esély, hogy hülyeséget csinál. Sok mindent a saját bőrén kell megtapasztalnia, amit Te tehetsz, hogy figyelmezteted a veszélyekre. Meg fogja érteni.( itt nem 10-13 évesekről beszélek!)
Persze én könnyen beszélek, a fiaimmal sose volt tipikus kamaszkori probléma, nem jártak bulizni, nem bandáztak. De talán ehhez köze lehet annak, hogy mindig a koruknak megfelelően figyelmeztettem Őket a veszélyekre, igyekeztem Őket felelősségre tanítani, arra, hogy felismerjék a jót, és rosszat. Persze nem voltak kis angyalok, csináltak olyat, amiről tudták, hogy ellenzem, nem engedem, de utána elmesélték, és bár haragudtam érte, de megbeszéltük, és ez a tény elég büntetés volt számukra ahhoz, hogy többet ne tegyék meg.
Ha bulizni nem is, de koncertekre szívesen jártak,(16-17 évesen) olyan helyre, ahol szülői engedély kellett, hogy bemehessenek, bármikor ellenőrizhettem volna, hogy valóban ott vannak-e, de ezt sose tettem. Annyit kértem tőlük, ha vége a koncertnek, csörögjenek rám, hogy tudjak róla. Mindig elmondtam, ha pl. isznak hasonló helyen bármit, azt csak üvegből, amit a pultos előttük nyit ki, végig tartsa kezét az üveg száján, hogy ne tehessenek bele semmit. Minden lehetséges veszélyt elmondtam Nekik, amit csak hallottam másoktól is. Megértették. Szerintem a szülő azzal védheti meg legjobban gyermekét, ha figyelmezteti a veszélyekre. A gyerek dolga, hogy meghallgassa, megértse, és ott a buliban(vagy máshol) se felejtse el.
Hiszem, hogy egy kamasz gyereket leginkább szeretni kell, a nevelést nem ebben a korban kell elkezdeni, és nem folyamatosan a szemére hányni, hogy mi mindent csinál rosszul, hanem észrevenni, és elismerni a jót, megerősíteni az önbizalmát, megbízni Benne.
Így Ő is bizalommal fog Hozzád fordulni ha baj van, és akkor is ha nincs.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése